GYŰLÖLETVARIETÉ / VARIETEUL URII

GYŰLÖLETVARIETÉ / VARIETEUL URII

GYŰLÖLETVARIETÉ / VARIETEUL URII

Színhelyünk egy bűztől és párától gőzölgő csatorna belseje. Odakint éppen éjfélt harangoznak, egy istentisztelet hangjai halkan szűrődnek be a holdfénnyel együtt. Szereplőink a kitaszítottak és megvetettek soraiból valók. Azok, akiktől felfordul a gyomrunk, elfacsarodik az orrunk és legszívesebben öklendezni támadna kedvünk. Véglények, csatornatöltelékek, kártevők: Patkány (Kerekes Ákos), Féreg (Csüdöm Henrietta) és Görény (Gáspár-Barra Szilárd). Minden visszataszítóságuk ellenére mégis gyermekszerű lények, akik a világból való számkivetettségük érzésén keseregnek. Mi több, forrnak a dühtől! És persze a bosszúvágytól. De dühük és bosszúvágyuk céltalan, nem tudják, hogy kin vagy min kéne bosszút állni, s ebből következően azt sem, hogy hogyan. Így jobb híján tétlenül gyűlölködnek. Mígnem beállít hozzájuk a Légy (Kerekes Barbara), aki felnyitja a szemüket: Az emberek, sőt maga az emberiség a bűnös azért, hogy mellőzöttekként a csatornába kényszerültek. Hirtelen minden világos lesz és összeáll a kép! „Hát persze! Valóban!” - harsogják. Álljunk hát bosszút az emberiségen! De hogyan? A Légy erre is tudja a választ, hiszen nem véletlenül bukkant ő fel a semmiből… megszületik a szövetség, aztán egy terv, és nekifognak a megvalósításnak. A dolgok viszont nem a terv szerint alakulnak…

A Gyűlöletvarieté fekete komédia, amiben egyre mélyebbre és mélyebbre merülünk a sértettség kútjában, amelynek a legmélyén mégis az ember önmagába, és az elérhető boldogságba vetett hitével találjuk szemben magunkat.

 

Az előadás 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Az előadás román felirattal is rendelkezik.

 Az előadás létrejöttét a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta.


Szereposztás/Distribuție:

Légy – Kerekes Barbara

Féreg – Csüdöm Henrietta

Patkány – Kerekes Ákos

Görény – Gáspár-Barra Szilárd
 

Rendező/Regizor: Bélai Marcel

Fordító/Traducător: O. Horváth Sári

Dramaturg/Dramaturg: Takács Réka 

Technikai munkatárs/Asistent tehnic: Sipos Júlia, Diel Eduard

Asszisztens/Asistent: Bíró Noémi
 

Helyszín/Locație: ZIZ - art and social area, Kolozsvár/ Cluj-Napoca, str.Paris nr. 5-7


RO

Acțiunea se desfășoară într-un canal plin de mirosuri neplăcute. Personajele sunt creaturi precum șobolanul, viermele și dihorul. Ei provin din rândurile celor respinși și disprețuiți.. Acești excluși, în ciuda aspectului lor dezgustător, sunt ființe copilăroase, pline de furie și dorința de răzbunare. Dar furia și dorința lor de răzbunare sunt fără țintă, nu știu împotriva cui sau împotriva a ce ar trebui să-și răzbune. Când al patrulea personaj, Musca, le dezvăluie că umanitatea îi face să se simtă lipsiți de valoare, ei decid să fure luna, pentru că oamenii s-au obișnuit prea mult cu ea. Dar planul lor, însă, nu se desfășoară așa cum era prevăzut. Producția este una variată, un spectacol care implică și activează publicul, îmbinând elemente de cabaret și varieté, în timp ce segmentează povestea pe teme dramatice, precum răutatea, intrigile, eșecul, gelozia și descurajarea.
 

Spectacolul este jucat în limba maghiară, cu supratitrare în limba română. Spectacolul nu este recomandat persoanelor cu vârsta sub 14 ani.

Producția a fost susținută de Fondul Național Cultural din Ungaria.

At this moment, we do not have any future performances scheduled.

Stay Up To Date With Your Favorite Events

subscribe

we also recommend