fbpixel
Skip to main content

Bagossy Brothers Company

Bagossy Brothers Company

Generáció Party bemutaja:

Bagossy Brothers Company koncert Kolozsváron

Vendég: 4S Street

A Bagossy Brothers Company 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).


Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Első EP-jük 2013 decemberében készült el, “Ha rólad szólna” címmel. 2014 végén, a Cseh Tamás Program nyerteseként rögzítették első nagylemezük anyagát.

A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az “Elviszlek”, az első héten Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált. 


2016 tavaszán a zenekar újabb anyaggal jelentkezett a “Vakít a kék” című EP formájában, a NagySzínPad tehetségmutatóban, pedig a döntőig jutott.
A 2016-os esztentőben állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar- és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek.


2017 márciusában jelent meg a zenekar második nagylemeze “A Nap felé” címmel.


2017-ben a zenekart jelölték a Fonogram Díjra (az év felfedezettje kategóriában) és a Petőfi Zenei Díjra (az év felfedezettje és az év dala kategóriában).

2019.-ben elnyerték az év akusztikus koncertje díjat a Petőfi Zenei Díjon , a 2018.11.05.-én rendezett koncertjükért.

https://www.instagram.com/bagossybrotherscompany/

https://open.spotify.com/artist/1vpC76RZf9ndFkOEB7agn9

https://itunes.apple.com/ua/artist/bagossy-brothers-company/843201384

https://www.deezer.com/us/artist/5552522

 

we also recommend

15.09.2020
Piano Battle: Thomas Enhco vs. Vadim Neselovskyi

Un duel între doi pianiști virtuozi la Jazz Fan Rising
Cinema Elvire Popesco, Bucuresti

30.08.2020
AN OTHER NIGHT AT THE OPERA

the symphonic rock show
Opera Maghiară Cluj, Cluj-Napoca

#concertdeacasa - Bogdan Costache, vioară și Liliana Iacobescu, pian Din Brașov, din Salonul de Muzică al muzicienilor, direct în casele noastre!
14.05.2020
#concertdeacasa - Bogdan Costache, vioară și Liliana Iacobescu, pian

Din Brașov, din Salonul de Muzică al muzicienilor, direct în casele noastre!
Online

Bilet general ARTA-Acasă
august 2020
Bilet general ARTA-Acasă


Online